A csalfa rüfke

A lány a konyhában ült, könyvet olvasott és narancsot csipegetett egyedül. Már hat hónapja összeköltözött vőlegényével, aki sokat túlórázik. Vagyis ezt mondja.
A lány nem volt ostoba. Érezte az idegen női parfümök illatát, látta az ingeken a rúzsfoltokat, hol szőke, hol sötét hajszálak kerültek a férfi ruhájára. De hallgatott, és mikor vőlegényével lehetett, akkor volt a legboldogabb. Hallotta, hogy nyílik az ajtó, letörölte könnyeit, és arcára mosolyt varázsolt – végre megjött!
A férfi sápatagon, komoran lépett be a konyhába, nyakkendőjét lazította éppen, és megkönnyebbült, mikor menyasszonyát mosolyogva látta meg. Odament hozzá, és egy finom csókot lehelt ajkára, mire a lány átölelte nyakát, és szorosan hozzábújt. A férfi is körbeölelte testét, amit mindenkiénél szebbnek tartott, s teljesen a magáénak követelt. A legszebb volt az ő számára, csak nem elég.
– Megölöm a főnöködet – suttogta a lány. – Mindig annyit kell túlóráznod…
– Sajnos igen. De legalább a hétvégéket itthon tölthetem így, csak veled.
– Csak velem.
A lány még szorosabban bújt a férfihez, érezni akarta őt, szeretni, s érezni a vőlegénye szeretetét is. Amíg szerelme csak az övé, addig nem foglalkozik azzal, hogy olykor más nők is kapnak tőle finom érintéseket, és elérik általa azt a hihetetlen extázist. Amíg a férfi csak őt szereti, addig boldog.
– Főztem vacsorát, de sajnos kihűlt.
– Semmi gond. Megmelegítem.
– Hagyd csak, majd én. Te vetkőzz le.
A férfi bólintott, majd amíg menyasszonya megmelegítette az ételt, ő levette zakóját, és a hálóban vállfára terítette, nyakkendőjével együtt. Nem ment rögtön ki szerelméhez, meg kellett emésztenie a hirtelen váltást – egy erkölcstelen nőtől egy igazi angyalhoz tért. Három órát töltött egy nőnél, akivel olykor együtt szokott lenni, formás, gyönyörű nő, de nem becsüli sokra önmagát, nem túl okos, megelégszik azzal, hogy sok férfivel ágyba bújhat, és ezért ajándékokat kap.
A menyasszonya végtelenszer jobb annál a nőnél, minden nőnél, akivel meg szokta csalni. De attól továbbra is félre fog lépni. Mert férfi, és a férfiak többsége félrelép. Ő is.
Utálta önmagát emiatt – egyre csak bűntudat mardosta, a lelkiismerete romokban hevert. Szerette menyasszonyát, minden nőnél jobban, őt látta a legszebbnek, a legkülönlegesebb lánynak az egész világon. Akkor miért nem tud megelégedni vele? Igaz, a menyasszonya tényleg az övé – még a szüzességét is ő vette el, s rajta kívül a lánynak sosem volt dolga mással, ez teljesen biztos. A lány csak az övé, és szerelemet ő is csak a lány iránt érzett. De ez nem volt elég.
Gyűlölte, hogy édes kis menyasszonya mellett mások is vannak az életében, de nem tudott ellene tenni. Csak… muszáj volt. Ahogy gyötrődve önmagában kisétált a konyhába, a lány már kikészítette a vacsorát, és mosogatni kezdett. Felosztva végzik a házimunkát, és mindkettejük dolgozik, bár a férfinek jelentősen jobb fizetés jutott, azért a lányé sem elhanyagolható. Mindkettejük jó egyetemen végzett, és bár a lány egykor még nagy becsvággyal indult neki az életnek, idővel álmai szerényebb célkitűzésekké alakultak. A férfi sosem tervezett, csak cselekedett, ahogy előnyösnek látszott, és éles eszének, talpraesettségének hála mindig sikerült összehoznia valamit.
Szerencsések voltak, szerették egymást, igaz szerelemből. Csak az a nyavalyás félrelépés ne lett volna… de a lány bölcsebb volt annál, minthogy néhány érdektelen nőcske miatt félredobja boldogságát. Bölcsebbnek akarta hinni magát, és nem törődött a fájdalommal, ami szívét-lelkét elöntötte, mikor otthonukban órákat kellett egyedül töltenie a tudattal, hogy vőlegénye épp valaki mással hempereg. Miért olyan nagy baj az? Férfi, a férfiak ilyenek – az a lényeg, hogy ő számára a legfontosabb. Övé a szerelme, a lelke és az elméje.
A teste is, csak abban osztoznia kell más nőkkel.
Néha a lány elgondolkodott – mi lenne, ha ő is félrelépne olykor? A gondolat mindig hányingert hozott magával, ő más férfira még csak gondolni sem tudott, neki vőlegénye volt a mindenség, csak őt szerette, kívánta. Csak és kizárólag az ő ölelésében tudta elképzelni magát, képzeletében csak vőlegénye láthatta az ő vágytól felhevült testét.
Ennyi különbség van a két nem közt.
Mert talán mindketten ugyanolyan égetően szerették a másik személyét, a lány hűséges maradt testileg is, nem tudott volna hűtlen lenni. Neki a gyönyör egyet jelentett jövendőbelijével, azzal az intelligens, humoros férfival, aki először érintette meg azokon a helyeken, teljesen ismerte már a testét, s mindig olyan csodásan nyúlt hozzá, akinél ki tudott teljesedni.
Vacsora után még beszélgettek egy ideig, mivel a férfi későn jött haza, el kellett vetniük a mozizás ötletét, amit egyébként gyakran iktatnak be napi rutinjukba egyéb szórakozásokkal együtt. A lány a csöndesebb, műveltebb helyeket kedvelte, de nagyon ritkán a férfinek sikerült elhurcolnia egy zajosabb helyre, ahol csak együtt táncoltak. A férfi büszke volt menyasszonyára, az édes kis gyönyörűségére, és szívesen mutogatta mások előtt: ez a lány itt már az enyém! Kiváltképp, mert tudta, a lányt nem érdekli más férfiak elismerő pillantása. Szerény teremtés, aki csak vőlegényére tekint férfiként, a többi neme béli, ha nem épp haver, vagy családtag, teljesen semleges számára.
Ahogy ágyba bújtak, és a férfi az olvasólámpa fényénél azonnal csókolni kezdte, a lányban egy újabb félelem nyilallt: mi van, ha unja? Persze a félrelépések ellenére sosem okoz csalódást menyasszonyának, mindig tökéletesen (sőt…) kielégíti, mindig gyöngéd és kimerítő, a legjobb. De olyan régóta együtt vannak már, a lány teste semmi újat nem tartogat számára, teljesen ismeri minden porcikáját, épp, ahogyan a lány az övéit. Talán unja, és azért evez más vizekre, a változatosság kedvéért?
Ebben volt valami. A férfi valóban, részint ezért tette, amit. De megunni a lányt; nem, az lehetetlen. Az ő menyasszonya volt az ő társa, tökéletes volt, minden tekintetben, imádta testestül-lelkestül. Abban a hozzá képest aprócska testben elmerülni mindig a mennyországot jelentette a férfi számára. Míg azokkal a nőcskékkel volt együtt olykor, velük nem törődött annyira – felfedezte bár testüket, hisz imádta a női testet, csak gyönyörűsége származott a finom vonásokból, de egyik sem nyűgözte le annyira, mint menyasszonyáé. Volt már különb, szebb, formásabb, másabb nőkkel is együtt – de neki az a lány volt a tökély. Csak nem volt elég.
A lány majdnem elvesztette aggodalmas gondolatainak fonalait, hisz a férfi lába közé nyúlt, ahol már nedvesség fogadta, s azon kezdett ügyködni, hogy a tengert óceánná fakassza. A lány puha volt, illatos és angyali. Ezernyi igaz szeretlek szót suttogott fülébe, kedves becézéseket, ahogy gyöngéden simogatta, ingerelte testének érzékeny pontjait. Más nőkkel sosem ilyen odaadó, ilyen gyöngéd, csak az ő életével, a menyasszonyával.
De a lány elméje egyszerre kitisztult, nem is lehetne elmondani, miért – hirtelen felrémlett előtte az a pár óra, amit zokogva töltött a konyhában, majd megmosta arcát, és már csak kicsit könnyezett. Kissé elhúzódott a férfitől, aki játékos kéretésnek gondolta ezt, gyakran eljátssza ezt vele édes kis arája. Mosolyogva emelkedett a lány felé, ajkait finom csókokkal hintette, és férfiasságát menyasszonya nedves puncijához közelítette.
– Várj egy kicsit – suttogta a lány. – Szeretnék… szeretnék valamit kérdezni.
– Micsodát, kincsem? – a férfi négykézlábra emelkedett menyasszonya felett, úgy magasodott felé, hogy attól a lánynak meg kellett remegnie. Puncija már sajgott a vágytól, de most muszáj beszélnie, különben megszakad a szíve.
– Csak engem szeretsz?
– Csak téged – a férfi lehajolt, hogy csókokkal lássa el a lány nyakát.
– Én is csak téged szeretlek.
– Akkor nyisd szépen szét nekem a combjaidat.
– Az egész életemben… te voltál az egyetlen. Az egyetlen férfi.
– Tudom. Mert az enyém vagy, nekem lettél teremtve – a lány érezte, hogy nyakán a férfi ajkai mosolyra húzódnak. – Ez ilyen egyszerű.
– És nem is tudnék más férfira úgy tekinteni, mint rád. Soha… ez nem ostobaság. Ez így van.
– Imádlak, de most muszáj lesz…
Azzal a férfi már be is hatolt a lányba, aki felnyögött a hirtelen lökettől, de átölelte vőlegénye nyakát. A vágy, a kéj túl erős volt, a szavak ebben a helyzetben lehetetlenek voltak – a lány nyögdécselve hagyta, hogy a férfi kitöltse, s ingerelje testét, egyre közelebb vigye őt a kielégüléshez. A csodás robbanás közeledett, a férfi majd’ beleőrült, mégis visszatartotta, de mikor a lány elsikoltotta magát a csúcson, ő is azonnal engedett vágyának, és beléeresztette magját.
Mikor a lány már vőlegénye karjaiban pihegett, mosolyogva temette arcát a férfi mellkasába. Jól tudták, még nincs itt a vége – általában kialvatlanok az éjszakai hancúrozásaik miatt, de nekik ez megfelel. Már az is előfordult, hogy egész éjszaka nem tudtak egymás mellett aludni. A lány immáron teljesen elfeledkezett aggodalmairól. Túl sokat kapott a férfitől, nem tudott rá haragudni. Mikor érezte, hogy puncija ismét sajogni kezd, hiányolva kedvese férfiasságát, játékosan a férfi felé emelkedett, akinek már ismét kőkemény volt dorongja. A lány kedvesen csókolgatta a férfit – nem olyan hevesen és szenvedélyesen, de azok az édes kis nyalintások, a puha ajkak lágy érintései… ezek talán még jobban elvették vőlegénye eszét. Épp csak érintette ajkait ajkaival és nyelvével, de a férfiből máris előbújt a vadállat. Már épp fordítani akart helyzetükön, de ekkor megszólalt a mobilja.
Dühösen akarta kinyomni, de mikor meglátta a kijelzőn az ismerős női nevet, tudta, ezt muszáj felvennie. Felült, menyasszonya pedig ajkába harapva préselte oda hozzá testét. A férfi átölelte, majd biztos tudatában, hogy a lány nem fog hallani semmit a túloldalról, felvette a telefont. Hümmögött néhányszor, elég udvariatlanul, aztán kikapcsolta és ledobta a földre.
– Ki volt az? – kérdezte a lány, bár cseppet sem érdekelte, már csak magában akarta érezni a férfit.
– A főnököm. Képzeld, holnap nem kell túlóráznom.
Egy apró, jelentéktelen mondat, és a lány vágya már enyhülni is kezdett. Elhúzódott a férfitől, aki egyébként önmaga is lehűlt kissé. Utálta azt a nőt, és az összes másikat, akikkel ezt a tündéri jelenést, a menyasszonyát csalja. Gyűlölte önmagát is, és kicsi kellett hozzá, hogy bele ne őrüljön az utálatba, ami akkor ragadta magával, mikor megkívánta más nők testét. Csak a testüket, kis időre, más nem kellett – egyedül a menyasszonyától.
– Szóval a főnököd?
És a férfi számára egy csapásra érthetővé vált, hogy a lány mindenről tud. Érezte, ahogy elsápad, és megrökönyödötten néz arájára. A lány arca szomorú, tekintete könnyes volt. Aztán mégis elmosolyodott.
– Utálom a főnöködet – suttogta, és megfogta a férfi kezét, arcához szorította.
– Én is utálom őt – a férfi közelebb húzta magához a lányt, majd két tenyere közé vette a bennük szinte eltűnő arcocskát. – Gyűlölöm.
Egy ideig csak egymás szemébe néztek, mélyen, némán. A férfi nem értette, miért kerülgeti menyasszonya a forrókását. Miért nem szidja le azonnal? Miért nem vágja földhöz a jegygyűrűjét? Azt érdemelné – el kellene veszítenie ezt a csodálatos lányt, ezt a ragaszkodó, szerény, okos, édes teremtést. Sokkal jobb férfit érdemel, és ezzel neki is tisztában kell lenni. De menyasszonya csak lehunyta pilláit, és néhány csillogó könnycseppje legurult arcára.
– Szerelmem…
A férfi nem tudta folytatni mondatát, mert a lány szájára tapasztotta ajkait, s vadul csókolni kezdte. Érezni akarta a szerelmét, a forróságot, amit a lány iránt táplál, a szenvedélyt, ami csak köztük jöhet létre. A legerősebb szerelmet. A férfi is rögtön visszacsókolt, egy pillanat alatt maga alá gyűrte menyasszonya testét, teljesen satuba fogta, és szeretkezni kezdtek, mindent beleadva. A lány alig bírt mozdulni, mégis érezte, ahogy vőlegénye ujjai testén siklanak, miközben vadul siklik benne ki-be, mély torokhangokat adva ki. A lány sem maradt néma, nyögött, és vőlegénye nevét suttogta, az pedig menyasszonyáét.
Egyszerre mentek el, és a lány sikoltott és sírt gyönyöre közben.
Utána hosszú percekig ölelték egymást – a lány picire összehúzva magát a férfihez bújt, aki eltakarta a külvilágtól, magához szorította, soha nem akarta elengedni. Az övé. A férfi nem értette, miért ilyen jó hozzá a lány, miért ragaszkodik hozzá még ezek után is.
– Szeretlek – suttogta a lány. – És ezen nem tudok változtatni.
A válasz, mintha gondolataira, kétségeire érkezett volna. Még erősebben ölelte a lányt, aki kiszabadította egyik kezét, és a férfi nyakát kezdte simogatni gyöngéden, szeretetteljesen.
– Túl jó vagy – szólt a férfi, és lelkét bűnbánat és önvád marta.
– Akkor vagyok a legboldogabb, ha tudom, hogy te is szeretsz.
– Én csak téged szeretlek. Csak téged… ez az igazság.
– Tudom.
Újra és újra szeretkeztek azon az éjszakán, majd egymás karjaiban aludtak el, és reggel egymás karjaiban ébredtek. Közösen tusoltak, megmosdatták egymást, majd segítettek felöltözni a másiknak, ahogy azt mindig szokták. Gondoskodtak egymásról, szerelmesek voltak, igazán szerelmesek.
Aznap a férfi korán jött haza. A lány sosem érezte még ennyire fontosnak és boldognak magát.
De a következő nap újra túlóráznia kellett vőlegényének.

Vélemény, hozzászólás?