Baszás Lillával

December: már magunk mögött hagytuk a pályaudvart, a busz békésen fúrta bele magát a koraesti sötétbe. Szinte érezni lehetett a közelgő havazás előszelét. Régen várt békét adtak az ismert kanyarok, a csöndes országút.
A busz belsejében már nyoma sem volt a kintről beáramló hideg csöndnek, sokan jöttek, hozzánk hasonlóan, hogy a vidéki otthonukban töltsék el az a néhány napot, ami az évből még hátra maradt.
Felbukkanó ismeretlen, vagy csak egyszer-egyszer látott arcok, akik Kedvesemet felismerve köszönnek, majd összekulcsolt kezünket látva felém is fordulnak. Rövid, de szívből jövő szavak igazi őszinte mosolyok érnek hozzám.

Már percek óta Őt figyelem Lillát, ahogy tettem már számtalan reggelen. Elgondolkodva néz kifelé, kicsit szigorú, tanárnős az arca. Ilyenkor érzem csak azt a 7 év különbséget, ami közöttünk van, és semmivé olvad, amikor szeret és szeretkezünk, nevetünk, vagy éppen elgondolkodva csendben beszélgetünk egy hosszú nap után. A reggelek jutnak eszembe, amikor békés álmát figyelem és az arcában gyönyörködöm.
Hosszú és nehéz volt ez az év, Neki doktori vizsga, egy külföldi munkalehetőség, ami hosszú távra szól, Nekem itthon a munkanélküliség, segédmunka diplomásan.
A jövőbe vetett teljes bizonytalanság. Az apró kis repedések, amik már megjelentek a szerelmünk páncélján…
Mégis szerelem…

Felém fordul, szinte szégyellem magam a lopott pillanatokért. Valamit megérez az aggodalmamból, csak egy pillanatig néz a szemembe, majd összeszorítja kezem, és hirtelen szájon csókol. Most nem keres rést nyelvével, hogy a szájpadlásomat simogassa, csak az ajkai csókolnak, de erősen, szinte a fogunk is összekoccan. Érzem, hogy forró már a teste, az elmúlt napok rohanása, csak most adja át helyét a hazatérés izgalmának.
Egy kicsit én is otthonomnak érzem már a kicsi, de szeretettel berendezett vidéki házat. A hátsó, hűvös, de otthonos szobát, a nyikorgó ágyat, amit most újra felmelegíthetünk…
Csak egy hosszúra nyújtott pillanat a csókja, aztán a homlokunk és az orrunk hegye ér össze csak. Csak pár szót mond, de nem is azokra figyelek, csak a hangjára, ami mára a részem lett és jobban olvasok belőle, mint a kimondott szavaiból.
– Ne tervezz!
– Ne gondolj!
– Ne félj!
Csak a ma, a holnap és még néhány nap, ami biztosan van még nekünk, nem szabad, hogy bármi más is számítson ezeken kívül.
Aztán nekünk is kinyílik a buszajtó, csendesen állunk az egyszerű megállóban, halkan köszönünk el az ismerősöktől, és egymás kezét fogva indulunk el a közeli ház felé.
A vacsora lassan fogy el, beszélgetünk, mosolygunk, feloldódunk a kedves melegben.
A Kedves észrevétlenül érint meg, az asztal alatt, először csak az ujja hegye simítja végig a combomat, majd a teljes tenyerét ráfeszíti. Csak az izmaim megfeszítésével felelek Neki, de a hangom elcsuklik el pillanatra. Lassan elül a beszélgetés, fürdeni küldenek minket. Már elmúltak a kezdeti alkalmak, amikor csak külön fürödhettünk, de most mégis előre küldöm. Rám néz, csak a szememmel felelek: „Siess”…

Tévézés közben is hallom, ahogy a zuhany alatt áll, próbálom nem elképzelni a vízcseppeket, ahogy forró bőrén útjukat keresik lefelé. Most még nem akarom látni a kicsi, de formás és feszes melleket, a kemény barna mellbimbókat, a feszes, mégis nőiesen gömbölyű hasat, az erős combokat és a félénken elbújó, csupasz ágyékot. Mégis érzem, ahogy megindul bennem a vér felfelé, hogy agyamat végigperzselve árassza el ágyékomat. Pillanatok alatt „kinövöm” az alsónadrágomat, egyre inkább feszengve ülök tovább, tudom,hogy a nadrágom nem rejt sokat a „gondolataimból”.
Az asztalom összekészített törölköző és pizsama fényévnyi távolságban van, látszatnyugalommal beszélgetek tovább a szülőkkel.
A két koppanás a fürdő ajtaján szinte rettenettel tölt el, és talán a vágy játékaként újabb adag vérrel feszíti tovább a farkamat. Aztán csak a hangot hallom: „jöhetsz!”. A pólót engedem az ágyékom elé és egy pillanat alatt belépek a fürdőbe.
Lillán a hosszú fürdőköpeny már eltakar mindent, a V-alakú kivágásban a piros fehér hálóinget látom. Annyira murisan izgató ez a ruhadarab, ha nem ismerném a testet, ami alatta bújik meg, még a puha vastag köntös hatását is tönkretenné. Talán a 80-as évekből örökölte ezt a piros-fehér keresztben csíkos hálóinget.
Rám néz:
– Kint felejtettél valamit.
Csak akkor kapcsolok, hogy a pizsamát és köntöst végül mégis az asztalon hagytam. A pólóm felhúzva mutatom Neki, hogy most nem vagyok abban az állapotban, hogy újra kimenjek. Mosolyogva lép hozzám és megcsókol, a fogkrém íze egy pillanatig elnyomja nyála édességét. Most kemény a csókja, vad és követel. Nyelveink félúton ütköznek és kerülgetik egymást, érzem, ahogy a szájpadlásomat ízlelgeti, majd visszahúzódik, hogy én is bejuthassak. Egymást ízlelgetjük, iszunk a másik szájából. A keze dörzsöl és a nadrágomba nyomul, erősen markol, én mégis szabadulok.
Ezt most nem lehet…

Megfogom a kezét és visszahúzom, majd letérdelek előtte és felhúzom a hálóing alját. Meg sem csodálom a fehér, csupasz punciját, hanem a mosdónak döntve belefúrom a nyelvem. Érzem, hogy lüktet az agyam, ahogy egyre beljebb tapogatózom a megnyíló nagyajkak között, amelyek oly szorosan őrzik meleg, puha kincsüket.
Tudom, hogy nem szabad sokat, majd ha a szobában leszünk, és teljesebben élvezhetjük egymás testét. Mégis érezni akarom, ízlelni akarom, inni akarom azokat az édes-fanyar-sós-őrjítő nedveket. Hallom, ahogy halkan sóhajt, majd amennyire lehet terpeszbe áll és ujjaival húzza szét ajkait, hogy még mélyebben érezzen. Csak az első cseppeket várom meg és amikor elhúzódom, érzem a remegését, hallom szapora légzését. Egy gyors csók, amit egy piciny fintor követ, mint mindig, amikor érzi saját nedveit a számon…
A kád felé fordulva vetkőzöm, tudom, hogy még egy pillanatig figyel, majd hallom, amint bezárja maga mögött az ajtót.

Hiába vagyok meztelen, szinte szétrobban a farkam, próbálok a vízre koncentrálni, hogy kicsit csitítsam magam. Újra hallom nyílni az ajtót, nem fordulok meg. Tudom ki az.
– Behoztam a pizsamádat és a törölközőt – majd hallom, amint zárul az ajtó.
Érzem, ahogy mögém lép és a vízzel nem törődve, előre nyúlva megragadja meredező férfiasságomat…
– Fordulj ide, kérlek – meglep, mennyire kérlel a hangja. Felé fordulok, Ő letérdel a kád elé, és ajkaival kezd el ingerelni. Még nem húzza hátra a bőrt, csak finoman puszilgat, gyönyörködik csupasz férfiasságomban.
– Iszonyatosan kemény! – és tudom, hogy közben mosolyog. A finom előbőrt puszilgatja, ízlelgeti. Nyelve hegyével ingerli tovább, én pedig már most az őrület határán egyensúlyozom. Az arcát és a tarkóját simogatom, kicsit előretolom a csípőmet, hogy végre keményebben izgasson. Cicás mosollyal néz fel rám, és a farkam keresztbe fekteti az arcán.
Majd feszes ajkaival körbefonja a makkomat és hátratolja a bőrt, a szájába hatolok és érzem forróságát, ahogy nyálával elborít.
Abba kellene hagyni, ne itt, ne ilyen gyorsan…
De már nincs akaratom, hogy megálljak.
Bele akarok élvezni a szájába, ráspriccelni a meleg spermámat a gyönyörű arcára. Erősen tartom a fejét, és egyre keményebben mozgok a szájában, egyre beljebb és beljebb lököm magam a forró, nyállal teli üregben, közben hátradőlök, hogy felkészüljek a pillanatra…
Ahogy a jéghideg csempe a hátamnak nyomódik, egyetlen pillanat alatt lehűti a vágyamat. Félreérti rándulásomat és a spriccelésre várva, kezével kezd el masszírozni, hamiskás mosollyal néz fel rám. Gyengéden lefogom, nem érti, mit szeretnék.
– Még ne Kedves… – kérem, szinte dühös a pillantása, ahogy lassan feláll és bezárja maga mögött az ajtót…
Lassan, ráérősen készülődöm, közben próbálom visszanyerni az uralmamat és kicsit „lehervadni”, hogy elfogadható állapotban jelenhessek meg újra a szülők előtt. A fogmosás is tovább tart, mint általában, pedig belül már majd’ szétrobbanok, de a testem lehűlt, én parancsolok neki, legalábbis átmenetileg. Egy apró törölközőt nedvesítek meg, mielőtt kifelé indulok, nem probléma eltüntetni az összehajtogatott ruháim között.
Kilépek az ajtón, a Kedves a szülei mellett ül és a TV-t nézi, valami meccs megy benne, a második félidő vége. Focista család, nincs is min csodálkozni. Engem nem köt le most sem, de kicsit sértődötten veszem tudomásul, hogy nem az ágyban vár meztelenül.
– Akkor döntetlen? – kérdezem félhangosan. Csak a Kedves érti mire is gondoltam valójában, mégis apósjelöltem válaszol:
– Nem, a vendégek vezetnek, de mindjárt vége… – csak egy apró félmosolyt engedek meg magamnak.
Jó éjszakát kívánok, és a ház távolabbi felén lévő szoba felé veszem az irányt, hideg az ágy, percekig forgolódom, de már inkább aludni szeretnék, dacból, csak azért is… Az apró lámpát felkapcsolva hagyom az ágy mellett.
Szinte sikerül elaludnom, amikor érzem, hogy mellém vágódik az ágyba. Már csak a hálóing van rajta, de rólam szinte letépné a pizsamát. Harapja a számat, rám ül és leszorít, tudja jól, hogy előnye van birkózásban. Lábaim közé nyúl, erősen, szinte durván simogat, miközben fogva tartja kezeimet.
Összekoccannak a fogaink, ahogy durván megcsókol, de nem áll meg a számnál érzem az ajkait az arcom minden részletén, még az orromat is megharapja, én pedig nem érzek mást nyála ízén és illatán kívül.
Durva, ahogy a hajamat markolja, szinte fáj, ahogy a szemöldökömet harapdálja, legvégül a fülemben érzem a nyelvét. Már nagyon jól tudja, hogy itt végleg kikapcsolok.
Erre a kapcsolóra nagyon hamar rátalált, szinte az első együttlétünkkor, később tudtam meg csak, hogy sokáig szinte megijesztette, hogy mennyire elemi erővel törnek fel belőlem az ösztönök ilyenkor. Csak amikor megértette, hogy sem akkor, sem később nem fogok fájdalmat okozni Neki, akkor merte kihasználni teljesen a „kapcsoló” adta lehetőségeket…

Most is bekövetkezik, amire számít, amitől olyan édesen „retteg”. Bár nem vagyok súlyemelő, és Ő sem pehelysúlyú, egyszerűen felemelem magamról, és magam mellett ejtem az ágyra. Ő azonnal visszafordul felém, de most már megállíthatatlan vagyok. Tudom, csókolni akar, de a mellkasánál fogva finoman, de határozottan lenyomom, csak a csípőjét emeli meg, ahogy ráfordulok. Hangosakat sóhajt, hátamat, nyakamat dörzsöli, simogatja.
Lecsúszok Róla, az egyik kezemmel tartom, a másikkal a bokájától kezdve simítok végig a lába külső vonalán, érzem a kemény, erős combokat a hálóing engedelmesen csúszik fel. Aztán hátracsúszik a kezem, erősen a fenekébe markolok, érzem, ahogy izmai engednek, majd megfeszülnek, ahogy újra felemeli a csípőjét. Ahogy kezem felfelé indul hálóinge alatt a hasán keresztül a mellei felé, úgy csúszom le egészen az ágyékáig. Az orrom egy pillanat alatt megtelik puncija illatával, ahogy először csókolom meg combja belső oldalát.
Már nem kell lenyomva tartanom, érzem, ahogy ujjai a hajamba túrnak és csípője hullámzani kezd. Újra és újra végigsimogatom ugyanazt az utat, élvezem, ahogy izgalmunk együtt nő. A fülemben mintha dobok peregnének, úgy lüktet a vér.

Egészen a nyakáig tolom fel a hálóinget, szabadon kalandozok az egész testén. Hangosan felnyög, ahogy jobb mellére tapadok és csókolni, szívni kezdem.
A térdhajlatánál tartom meg, és egészen a válláig tolom fel a lábait, most már az agyamat ostromolja frissen nedvedző puncijának illata. Szétfeszítve tartom a lábait egy pillanatig, majd egészen mélyre hajolva a popsiját kezdem nyalni. Az orrom csak centikre a van a nedves puncijától, a gátnál feljebb mégsem izgatom, pedig tudom, hogy semmit sem akar jobban. Nyelvem hegyével próbálok újra és újra behatolni a szűk nyíláson, és bár mindig kilök, érzem ahogyan pillanatról-pillanatra lazul.

Picit feljebb emelkedek, most a középső ujjam teszem a feszes, apró bejárathoz, picit bedörzsölöm a keveredő nedveinkkel, és finoman behatolok, csak az első ujjpercig, majd körkörösen izgatni kezdem belül. Nem akarom „kínozni” tovább, végre belefúrom magam a puncijába, amennyire adottságaim engedik, és egészen a hüvelyében forgatom a nyelvem. Megvadítanak az ízei, a nedvei egyre bőségesebben termelődnek, szinte inni tudok belőlük. Már nem simogat, nem tartja a fejem, kezei kétoldalt a lepedőt markolják, látom, ahogy álkapcsa megfeszül. Már mindkét kezem és a szám is a punciján van, két ujjal széthúzom az ajkait, és nyelvem hegyével a csiklóján körözök, ujjam közben már tövig a popsijában van, nedvesen-sikamlósan mozogatom előre hátra, kicsit lassítok. Ha másképpen is, de legalább annyira szeretem ezeket a perceit, mint Ő. Hosszan maradunk így, nem sietve semmivel. Élvezem a kiszolgáltatottságát, most nincs karrier, nincs külföldi munka, nincs közöttünk 600 km távolság. Ezekben az időtlen órákban csakis velem van.

Már újra a fejemet, vállaimat simogatja, majd saját combjain, mellein kalandozik a keze. Nem sietek már, hagyom, hogy még mélyebbről gyűljön össze a kéj benne.
Érzem, hogy már nincs messze a vége, és még erősebben kezdem ingerelni, közben a mutató ujjammal a puncijába hatolok, a légzése egyre szaggatottabbá válik. Hosszú nyelvcsapásokkal ingerlem a csiklóját, felkészülök a pillanatra amikor élvezni kezd. A teste ívbe feszül, lábaival szinte megfolyt majd, nedvei pedig elöntik a számat, miközben sóhajai görcsös zihálással törnek fel belőle. Még nem billent át azon a bizonyos peremen, de másodpercekre van tőle…
A következő pillanatban mégis felül, felhúzza a fejem az öléből és megcsókol, lenyalja nedveinket a számról, és nyálával ajándékoz meg helyette.
– Érezni akarlak, a puncimban – olyan rekedt, elcsukló a hangja, mint egy dohányosé. Egyetlen hosszú lökéssel hatolok belé, a teste megfeszül, a fejét egészen hátraveti. A lábait a karjaimnak támasztja, hogy minél jobban szétfeszüljön, majd felteszi őket a vállamra.
Az első lökések után, kicsit lassabbra veszem a tempót, nehogy szégyenben maradjak, érzem, ahogy hüvelyizmaival szorítja-engedi a farkamat. A kéj peremén egyensúlyozok, hosszú pillanatok kellenek, hogy visszanyerjem a kontrollt, és ne élvezzek el azonnal.
A tarkójánál és hátát átölelve tartom a karjaimban, térdei szinte a fülénél vannak, szemei már rég csukva, száját egészen összeszorítja, hosszan szaggatottan lélegzik, a fejét forgatja, mintha szabadulni akarna. Halk nyögéssel nyugtázza, ahogy újra rátapadok a mellbimbójára, szinte szétpattan, olyan kemény ez a borsószemnyi dísz kicsiny mellein. Most a melleit markolom, és felváltva nyalom, szívom őket. Kicsit lassítok odalent és érzem, ahogy forrósága szinte égeti az ágyékomat.
Felemelem a fejét, most azt akarom, hogy rám nézzen, ahogy a mellbimbóit ostromlom, egészen közel van a szájához, és egy forró csók után ő is a szájába szívja egy pillanatra, majd egy mohó csókban ketten osztozunk meg rajta.
Lassan kezd magához térni, ezt pedig nem engedhetem. A nyelvét szívom és újra minden lendületemmel a punciját ostromlom, körkörösen mozgatom a farkam, tudom, hogy ettől hamar megőrül.
Minden lökéssel, a teljes testemmel hatolok forró, nedves mélységeibe, egész tudatomban csak ez lüktet. Tudom, hogy érzi Ő is, szinte eltol magától. Csak messziről hallom a hangját saját szívdobogásomon keresztül:
– Gyere, most… – kérlel. Még erősebb lökésekkel folytatom, kicsit lejjebb engedem a lábait, egyetlen pillanatig két oldalt kalimpálnak, majd az oldalamnak feszíti talpait, megtámaszkodik a csípőmön. Érzem, ahogy elenged és már a lepedőt markolja, csak pillanataink vannak hátra, már én is átbillentem azon ponton ahonnan csak gyorsítani, de megállítani nem lehet. Rádőlök teljes súlyommal, egyik kezemmel a csiklóját masszírozom, másik kezemmel továbbra is a popsiját izgatom.

Az utolsó pillanatokban, még látom, ahogy teljesen hátrafeszíti a fejét, az állkapcsát összeszorítva felnyög. Már én sem tudom visszatartani, a farkamban és az agyamban egyszerre robban fel a kéj, érzem, ahogy 3-4-5-ször a hüvelyébe spriccelek. Közben elveszek nyögéseiben, nedvei illatában, most újra ölel, marcangol. Hosszú másodpercek telnek el így, a gyönyör múló pillanataival mi is egyre szelídebbek leszünk. Kihúzom az ujjam a popsijából, és észrevétlenül megtörlöm az apró kendővel.
Lilla már lecsillapodott, fekszik mellettem, látom, hogy szemei még csukva, hátamat, fenekemet simogatja, majd lenyúl és megállítja a punciját simogató kezemet is.
– Csak ölelj át – de ezt kérnie sem kell. Magukra húzom a takarót, és úgy ölelem, mintha utoljára tenném. Tudom, hogy itt, most, még az enyém. De vajon meddig maradhat így? Még mindig rajta fekszem, nem akarom túl sokáig nyomni. Felemelkedek. Úgy kap utánam, mintha zuhannék.
– Maradj bennem – most már rám néz. Az utcai lámpák fényében látom nyitott szemeit., olyan gyönyörűen szomorkás a mosolya, hogy kitörölhetetlenül belém ég, minden apró milliméter, amit testéből láthatok.
Megcsókolom. Kezeim az arcát, hátát simogatják. Nem jó éjt csók, hanem erős, szenvedélyes, újra követel. Ő is magához tér, ahogy nyelvem hegyével az ínyét simogatom, nyelvét izgatom. Kétoldalt az arcomat fogja, majd eltol, hogy a szemembe nézhessen, már nincs szomorúság a szemében, már mosolyog, egész testével, egész lényével. Csak a szeretetet érzem rajta és az újra lobbanó szerelmet. Egyre szélesebb a mosolya, ahogy érzi, amit én is, hogy a farkam egyre keményebben mozog benne.

– Hé, nem lesz elég estére? – suttogja mosolyogva, de közben újra szélesre tárja a lábait és átkulcsolja a derekamat. Ez már nem szeretkezés, már nem kell elélvezni minden áron, csak jól esik a testében érezni magam, a meleg, puha, nedves, biztonságban. Nem is mozgok benne tovább, Lilla sem kívánja már, újra eljött az apró csókok, simogatások ideje. El is halmozzuk egymást velük, most nem kell beszélni, beszélnek a lassú levegővételek, a finom csókjaink, érintéseink. Leengedi a lábait, én pedig magára hagyom a punciját. Az oldalunkra fordulunk, egymás felé, szorosan. Kezem a teste alatt van, nem kényelmes Neki sem ez a pozíció, de annyira jó, hogy még mindig ilyen közel vagyunk egymáshoz. Maradunk még kicsit. Azután háttal fordul, nekem tolja a fenekét, érzem erős combjait a kezem alatt és az ágyékából áradó meleg, továbbra is cirógat középtájon… A karomon nyugtatja a fejét, kényelmesen elfészkelődik, jobb kezemet a mellére teszi, összefonja ujjainkat. Picinek, édesnek, törékenynek érzem, ahogy fejem a hajába fúrom.

Engedem, hogy lassan elaludjak, Lilla légzése is egyre lassabb, mélyebb, a szeretkezés után, most így menekülünk el a holnaptól. Már túl fáradt vagyok, hogy a jövőn gondolkodjak. Érzem az ízeit a számban, teste melegségét magamon, ahogy hozzám bújik.
Az utolsó gondolatomban mégis messzebb érzem őt, mint bármikor korábban…

Vélemény, hozzászólás?