Erotikus történet, Anna és a halál

Mindig is szerette a kórházszagot, amit sokan utálnak. Neki ez a tisztaságot juttatta eszébe, de most nem érezte, bár már egy órája ült a váróban. Talán az az új felmosó fertőtlenítő volt az oka a tisztaságszag elmaradásának, amit legutóbb vezettek be. Ennek lábszaga volt. Az egész kórházban lábszag volt tőle. Persze egy idő után az orrunk megszokta és már észre sem vettük, csak azoknak tűnt föl, akik először jártak itt.

Anna már meg sem tudta számolni, hogy hányszor ült ebben a váróban és hányszor reménykedett, hogy talán csoda történik és nem kell többet jönnie. A csoda mindig elmaradt. Ezen a napon már nem reménykedett. Rosszul érezte magát. Már nem vágyott arra, sem, hogy meggyógyuljon. Már csak arra vágyott, hogy végre vége legyen minden szenvedésnek. Szeretett volna az ágyában lenni és elaludni, fájdalom nélkül és soha többé föl nem ébredni.

Mikor végre beszólították a kezelőbe megkönnyebbült, bár tudta, hogy a vizsgálatok kellemetlenek és fájdalmasak lesznek. Aztán az orvos arca, aki lemondóan nézett rá mindent elárult. Hiába szenvedett annyit a daganat ott van és talán nagyobb is, mint volt.

– Kemoterápia?- kérdezte szinte sírva. Már átélte kétszer a drasztikus kezelést és már rettegve gondolt rá.

– Nincs értelme. – nyugtatta meg az orvos. – Sajnos bebizonyosodott, hogy nem használ. –

Anna szó nélkül ment ki az ajtón. Örülnie kellene, hogy nem lesz több hányinger és émelygés, de már nem örült, hisz a remény is elveszett.

A folyosóra érve már nem látott rendesen a könnyeitől amiket nem tudott visszatartani. Sírt. A folyosó végén befordulva széles mellkasba ütközött. Két kar ölelte át és ő egy pillanatra átadta magát ennek az ölelésnek.

– Bocsánat- mondta és közben a kézfejével törölte le a könnyeit. A másik kezével a zsebében matatott zsebkendőért.

A férfi, akibe beleütközött eltolta magától és az arcát fürkészte.

– Segíthetek?- a hangja mély volt és kedves.

– Alig hiszem. . – Anna kibontakozott a karjaiból és tovább akart menni, de a férfi megfogta a kezét ami fura érzéseket ébresztett benne. Ijedten nézett a férfi arcába. Markáns ötven körüli férfiarc nézett vissza rá komoly barna szemekkel. Oldalt lépett és sietve indult a szobája felé. Nem mert visszanézni, de a hátában érezte a férfi pillantását.

Az ágyban fekve újra jöttek a fájdalmak. Az agya elborult a félelemtől, az érzéstől, amin nem tudott uralkodni. A teste felett átvette az uralmat a fájdalom. Összegubózva feküdt és a könnyek folytak a szeméből. Mire a nővér odaért a következő fájdalomcsillapító injekcióval, már csak nyöszörgést hallatott. Mikor a családja megérkezett még mindig nem hatott a gyógyszer és elhaló hangon kérte meg a férjét és a gyerekeit, hogy menjenek el.

Mikor végre csillapodott a fájdalom és jött a kábulat végre tudott egy nagyot sóhajtani. becsukta a szemét és várta az álmot.

Ekkor érezte, hogy valaki megfogja a kezét. Kinyitotta a szemét és meglátta a férfit akibe a folyosón ütközött. Az ágya szélén ült és a kezét fogta. Tágra nyílt szemmel nézett rá és magyarázatot várt, de szólni nem tudott, mert a száján a kábulattól csak érthetetlen hangok tömkelege zúdult ki.

– Érted jöttem – mondta a férfi újra azon a mély megnyugtató hangon.

– Kicsoda maga?- kérdezte, de amint a férfi szemébe nézett már tudta a választ. Olyan mélységet látott amit már régen várt. Azt nem tudta, hogy ilyen lesz és most ahelyett, hogy megkönnyebbült volna megijedt.

– Nem akarok még meghalni. Élni szeretnék. – motyogta, és remélte, hogy a férfi meghallotta és megértette a szavait. Erőlködött, hogy érthetően artikuláljon. Tudta, hogy az élete múlik azon, hogy meg tudja- e értetni magát.

– Úgyis csak szenvedsz, minek akarsz élni? Minden fájdalomtól megszabadítalak. – megszorította a kezét.

Anna rémülten nézett ujra a férfi szemébe és próbálta kihúzni a kezét a szorításából. A férfi keze jéghideg volt. nem sikerült kimenekülni a szorításból.

– Élni szeretnék. Az élet olyan szép. – igyekezett meggyőzni szigorú látogatóját.

– De hát az életed szenvedés és fájdalom miért ragaszkodsz még mindig hozzá? Megnyugodnál és mindennek vége lenne. –

– Nem! Nem!- szinte kiáltott. – Élni gyönyörű. Ha tudná milyen szép. Annyi mindent nem láttam még!Annyi mindent nem próbáltam még ki!Olyan sok dolgom van még ebben a világban!- Anna könyörgött és a mélységbe veszett, amit a férfi szemében látott. Zuhant és szédült. Már nem akarta elengedni a kezet. Erősen kapaszkodott és most már ő szorította.

A férfi a kezébe fogta az arcát és a szemébe nézett. Olyan mélyen fúrta magát bele a gondolataiba, hogy érezte minden kis emlékmorzsa megmozdul és életre kel. Ujra szédülni kezdett, de most elengedte magát és engedett a zuhanásnak. Biztonságban érezte magát az emlékei társaságában.

A férfi szorítása gyengült.

– Mondj egyetlen dolgot, amiért érdemes itt maradnod. –

Anna gondolkodás nélkül mondta.

– A napsütés. Kinn szeretnék ülni egy kávéház teraszán és érezni akarom a napsütést az arcomon. –

– Az olyan gyönyörű? Milyen érzés a gyönyör?- A férfi érdeklődve várta a választ.

– Azt nem lehet elmondani, érezni kell!- lelkesedett a nő. Gyenge volt, de még mindig küzdött.

– Mutasd meg milyen az az élet, ami szép. Mutasd meg mi az amihez annyira ragaszkodtok!Maradhatsz, de csak addig amíg érdekeset tudsz mutatni. Amint úgy érzem már nem érdekel az élet megyünk. –

– Mindent megmutatok!Meg fogod látni milyen csodák vannak! – lelkesedett Anna.

– Az a feltételem, hogy senki sem tudhatja meg, hogy én ki vagyok. Ha elárulod valakinek, akkor is rögtön megyünk azzal együtt aki megtudta. –

– Igérem, senki nem tudja meg!- sóhajtotta megkönnyebbülten a nő.

A férfi fölállt és Anna visszahanyatlott a párnáira.

– Mi a neve?- kérdezte a Haláltól erőtlenül.

A férfi mosolygott amitől ő megborzongott.

– Kaszás- mondta és kiment az ajtón.

Anna mély álomba merült.

XXX

Anna mikor kilépett a kórház udvarára nagy levegőt vett és az arcát a nap felé fordította. Tudta, hogy sápadt és sovány, de boldog volt, hogy időt kapott és végre éjszaka a saját kényelmes ágyában alhat.

A családjának nem mondta el, hogy hazamegy. Az orvosok nem akarták elengedni, de ő saját felelősségére vállalta, hogy elmegy és lemondott minden további gyógykezelésről. A kezelőorvosa óvta a csodatévő gyógyszerektől, de ő mosolyogva elhárította.

– Az én döntésem. Ehhez már nem kell az asszisztálásuk Doktor Úr. Ez magánügy és a családommal szeretném elrendezni. – Az orvos csodálta a nő erejét. Tudta, hogy milyen erős fájdalmai szoktak lenni és azt is sejtette, hogy nemsokára szörnyűbb kínok jönnek majd és aztán a halál. Azt igazából nem hitte el a nőnek, hogy javult az állapota.

Anna gyalog indult el az úton és csak akkor akart buszra szállni amikor már nagyon elfárad. Mikor át akart menni az úton, valaki belekarolt. Az érintéstől megborzongott. Érezte a hideg kezet a kezén. A férfi átvette a ritmusát és egyszerre léptek.

– Azt hittem, hogy álmodtam – mondta Anna halkan.

– Hol kezdjük? Mutasd meg miért maradtál. Mutasd meg a csodákat. – Anna gondolatai sebesen rohantak. érezte, hogy a férfitól nem tud megszabadulni. Tudta, hogy haza nem viheti. Tudta, hogy a jobbulást is neki köszönheti.

– Utaznunk kell – mondta és lassított- kocsi kellene. – A férfi nem engedte a karját és most már ő irányította merre menjenek. A legközelebbi parkolóba vezette ahol egy kényelmes fekete csillogó autó mellett megállt. Kinyitotta az ajtót Annának és besegítette, majd átment a vezető felőli oldalra és beült.

– Hová?- kérdezte és már indított is.

Anna szeretett volna hazamenni és ágyba bújni és aludni, aludni, de most útvonalak jártak a fejében.

– Előre- A kocsi halkan suhant. A nő lehunyta a szemét és talán el is aludt, mert mikor kinyitotta már kinn voltak a városból. Nem volt kedve beszélni, de a gondolatai sebesen jártak, amiben elmondta a vezetőjének, hogy milyen szép is suhanni és a tájat nézni, meglátni egy kis templomot és megállni, megnézni…. kinyitotta a szemét, mert érezte, hogy megáll a kocsi. A férfi kiszállt és neki is kinyitotta az ajtót. Egy apró kis falusi kápolna előtt álltak, amit eddig csak messziről látott de mindig szeretett volna megnézni. Persze mikor erre jártak mindig siettek. A kápolna mögött hatalmas vöröslő pipacsmező virított. Anna kiszállt és a virágok közé lépett, megérintett néhányat, hogy érezze valóban ott vannak. Ment egyre beljebb és már nem érzett fáradtságot csak itta a látványt a szemével és aztán lefeküdt a virágok közé és a felhőket nézte. A nap gyengéden simogatta az arcát. Érezte a napsugarakat mintha gyengéd ujjak lennének. Ekkor jutott eszébe a férfi és fölemelte a fejét, hogy megnézze mit csinál. Kicsit meg is ijedt mikor észrevette, hogy ő is ott van a réten és mellette fekszik csukott szemmel.

– Éreztem – mondta és fölült. – A nap megsimogatta az arcomat- Anna már nem csodálkozott. Letépett egy fűszálat, amit aztán meg is bánt és nem tudott mit csinálni vele. Tudta, hogy fölöslegesen tépte le és legszívesebben virágokat is szedett volna, de már évek óta képtelen volt növényeket letépni, megölni. A férje ki is nevette amikor ezt elmondta neki és gúnyosan mondta, hogy ez olyan álbudhista dolog. A gyerekeit is megkérte, hogy soha ne hozzanak neki vágott virágot, csak cserepeset. Meglátott egy csigát és a fűszálat letette elé, tudta, hogy ez neki nagy csemege lesz.

A kocsihoz érve visszanézett és mégegyszer magába itta a vörös virágtenger látványát. A férfi már ott állt mellette és a kápolnára nézett kérdően.

– Nem nézzük meg?- Anna azt gondolta, hogy a halál nem akarhat templomba menni, de a férfi kíváncsi arcát látva mégis elindult az ajtó felé. A kilincs nem engedett azért csak körbejárta az épületet és megpróbált a színezett üvegablakon bekukucskálni. Kopott fapadokat látott és az oltáron hímzett terítőt.

Anna sohasem volt vallásos így csak kíváncsisággal nézte a képeket a falon és nem áhítattal.

Már ujra a kocsiban ültek mikor arra gondolt, hogy valami hiányzik ebből az utazásból. Körülnézett és eszébe jutott. A zene. Mikor utazott mindig zenét hallgattak a családjával. Abban a pillanatban a férfi a hifihez nyúlt és megszólalt valami bús édes dallam. Anna mosolyogva csukta le a szemét és próbált pihenni. A tagjait ólmos fáradtság öntötte el és már nem küzdött az álom ellen.

Az álom simogató volt és kedves és nyugodt és pihentető. Mikor újra kinyitotta a szemét nagyon kellemes érzés áradt szét a tagjaiban. Először arra gondolt, hogy még ez is az álom része és ezt a kellemes érzést tovább kell álmodni, de aztán megszűnt az ólmos tagjait lebénító érzés, és újra ott ült a kocsiban, a napsütésben, a fülében a zenével és a férfi vezetett. Odanézett lopva és megpróbálta kitalálni mire is gondol. Az arca rezzenéstelen volt, de hirtelen Annára nézett.

– Figyelsz? – kérdezte.

Anna zavarba jött és el is pirult, mire a férfi csodálkozva nyúlt oda az arcához. Megsimogatta.

– Bo- bocsánat- dadogta. Megnyalta a száját, de az ki volt száradva. Kifelé nézett a kocsiból ami megállt és a férfi már nyitotta is neki az ajtót. A sétálóutcán mentek végig a város főterére régi de fölújított házak között. A Főtéren egy kávéház teraszán ültek le a napsütésben. Anna az embereket figyelte akik ráérősen mentek el mellettük és észre sem vették kivel is van ő. A pincérnő kacér pillantásokat vetett a partnerére aki capuccinót és coca colát rendelt neki. – Érzi a gondolataimat- gondolta és már jött is a válasz.

– Igen- aztán átnyúlt az asztal fölött és megfogta a kezét. Anna megborzongott egy pillanatra a hideg érintéstől, de nem húzta el a kezeit. nem akart fölnézni, de valami érthetetlen rő arra késztette, hogy mégis fölemelje a szemét és a férfi szemébe nézzen. Újra látta a mélységet és a nyugalmat és még valamit amit nem értett. Nem tudott elszakadni a barna szempártól. Süllyedt és szédült a látványtól. Aztán hirtelen minden elmúlt, mert a pincérnő meghozta a rendelésüket. Anna rögtön beleivott a capuccinóba ami olyan forró és keserű volt, hogy az arca eltorzult és érezte, hogy a nyelve megégett. Nevetett zavarában és elkezdett cukrot pakolni a csészéjébe. A férfi is odanyújtotta a neki hozott kis cukrostasakokat és ő azt is beleszórta majd hosszú kavargatás után újra belekóstol, de most már vigyázva. Édes volt és forró. Az íz végigáradt a nyelvén. A férfi nagyot nyelt ahogyan nézte. Anna már nem csodálkozott azon, hogy érezte amit ő. Ujra kortyolt és aztán lenyalta a habot a szájáról, amit a férfi megérintett. Az érintése hideg volt, de kellemes. Anna lehunyta a szemét és átadta magát az érintésnek.

Már újra a kocsiban ültek mikor eszébe jutott a családja. A férjére gondolt aki majd keresni fogja és a lányaira akik nem tudtak mit kezdeni az ő betegségével és olyan gyámoltalanok voltak. A férfi telefont nyújtott át neki. Anna beütötte az otthoni számukat és nem is gondolkodott azon mit fog mondani, mert már az első kicsengés után beleszólt a férje.

– Ne izgulj, jól vagyok. – nyugtatta a férfit. – Elutaztam, mert időre van szükségem és egyedüllétre. A lányokkal is szeretnék beszélni. –

A férfi átadta a kagylót a kicsinek és a másik készüléken is bejelentkezett a nagyobbik lánya is. Anna szerette volna ha a hangja nyugodt, de pár szó után nem tudta visszatartani a könnyeit. próbálta őket is megnyugtatni, hogy semmi baja és minden rendben lesz. Mikor már nem tudta a szavait kontrollálni gyorsan lenyomta a kikapcsoló gombot és elkapta a férfi kezéből a nyújtott zsebkendőt.

XXXXX

A férfi lehúzódott egy parkolóba és leállította a motort is. Odafordult a nőhöz és megérintette az arcán lefolyó könnycseppeket. Mikor sikerült egyet fölfognia az ujjára a szájához érintette és megnyalta.

Anna csak sírt és remegve bújt oda a férfi mellkasához mikor az átölelte és magához szorította. Lassan lecsillapodott és aztán elhúzódott. Kifújta az orrát és zavartan nézett a férfira.

– Most aztán megmutattam, hogy miért érdemes élni- mondta szipogva. –

A férfi elgondolkodva nézett rá aztán szó nélkül indított.

Anna jóízűen evett a kellemes kis étteremben, ahol megálltak. Ő maga is csodálkozott azon, hogy van étvágya. Már hónapok óta alig evett, de most élvezett minden falatot és desszertet is kért. A csokiöntettel és tejszínhabbal leöntött banán egy utazását juttatta eszébe és ettől boldognak érezte magát. Vett egy gusztusos falatkát a villájára és a férfi felé nyújtotta, aki gondolkodás nélkül bekapta és aztán elégedetten csettintett.

– Hm. Ez kellemes. – Anna adott még neki egy falatot aztán ő maga is bekapott egy nagy adagot. Aki látta őket szerelmespárnak gondolta volna őket. Az ebéd végén capuccinót ittak és mosolyogva néztek egymásra.

– Tehát az evés is élvezetet nyújt?- kérdezte a férfi.

– Igen. Élvezet és elégedettség jön utána. – Anna arra gondolt, hogy most legszivesebben aludna egy nagyot ilyen jóllakottan.

A férfi éppen fizetett aztán fölállt és a lányt is fölsegítette. Mikor kiléptek nem a kocsi felé indult, hanem a főtéren álló elegáns szálloda felé. Anna szó nélkül követte.

A kivett szobába lépve a férfi az ágyra mutatott.

– Pihenj le, én addig ismerkedem a várossal. – a lány nem ellenkezett, mert a szemeire ólmos fáradtság ereszkedett. Mikor a férfi kilépett Anna ledobálta a ruháit és a hüvös takaró alá bújt. Ahogy a feje a párnát érintette úgy érezte már nem is álmos, de becsukta a szemeit aztán minden eltűnt és jött az álom.

A férfi mikor órák mulva visszatért leült az ágy mellé és a nőt nézte. Nem bírt ellenállni a kisértésnek és megsimogatta az arcát. Anna megrezzent és kinyitotta a szemét.

– Helló- mondta rekedten és kócosan. Az arca ki volt pirulva az alvástól és redőket nyomott bele a meggyűrődött párna. Csodálkozva és hiányérzettel nézett körül. – Hol a fájdalom, ami már jó ideje minden ébredésénél jelen volt?Hol a rossz szájíz és hol a hányinger?- Szeretett volna most tükörbe nézni, hogy lássa, hogy néz ki, de nem mozdult csak a férfi szemébe nézett és ott meglátta amire kíváncsi volt. Szépnek és kívánatosnak látta magát. Kicsit megijedt attól, hogy a férfi minden gondolatát látja, de az újra megsimogatta az arcát, és ez nyugalommal töltötte el. Nyakáig húzta a takarót és fölült.

– Merre jártál?- kérdezte kíváncsian.

– Sétáltam, ismerkedtem. Tapasztalatokat szereztem. – Anna azon gondolkodott, hogy hogyan jut úgy ki a fürdőszobába, hogy a férfi ne lássa meg meztelen testét. A takarót elkezdte magára tekergetni.

– Mindjárt visszajövök – mondta a férfi és kiment a szobából. Anna a takaróba csavarodva rohant a fürdőszoba felé, de megbotlott és elesett. A férfi rögtön visszalépett és fölsegítette.

– Olyan kis Bimbó vagy. – mondta és ujra a lányra terítette a takarót, majd mosolyogva ujra kiment.

Anna élvezte a forró vizet, ahogyan végigcsorog a hátán…aztán gondolt egyet és bedugta a kádat. Nagy sugárban engedte a vizet. A kis szekrényben megtalálta a kedvenc fürdősóját és a vízbe szórta. Kellemes illat áradt szét a kis helységben és a levegő egyre páradúsabb lett. A kádban hatalmas hab képződött, amiben élvezettel ereszkedett be. A forró víz szinte égette a bőrét aztán mikor megszokta a bőre becsukta a szemét és teljesen belemerült a vízbe csak az orra látszott ki. Úgy érezte a víz elszívja minden erejét és mégis erőt ad. Már hűlt a víz, mikor végre rászánta magát arra, hogy kiszálljon. Bolyhos puha fürdőlepedőt talált a kád mellett, amivel megtörölközött és a hajára turbánként fölcsavarta. A bepárásodott tükör elé áll és egy mozdulattal letörölte. Meglepődve látta azt a nőt aki visszanézett rá. Ez a nő nem az volt, akit az utóbbi időben ismert. Ez a nő élettel teli volt és boldog és nem az a szürke arcú, lesoványodott beteg, aki már egy ideje visszanézett rá. Észrevette, hogy a ruhái valahogyan odakerültek a székre. A tiszta fehérnemű már nem is csodálkozott. Frissnek és üdének érezte magát. Újra a tükörbe nézett és elégedetten borzolta meg még vizes haját majd kilépett és a férfit a fotelban ülve találta amint alszik. Szinte lélegzetvisszafojtva ment oda hozzá és érintette meg az arcát. A simogatása gyengéd volt és tele szeretettel. A férfi arca valódi volt. Félt, hogy csak képzelte a kalandot, amit eddig átélt. Hálás volt a férfinak minden percért amit adott neki fájdalom nélkül és a nélkül az érzés nélkül amitől nyomorultnak érezte magát. A férfi homlokát simította végig és a hajába is beletúrt, mikor az odanyúlt és megfogta a kezért majd a szájához húzta és belecsókolt a tenyerébe.

– Jó dolog aludni. – mondta mosolyogva aztán elengedte a lány kezét.

– Én megmondtam, hogy élni jó. – a férfi arcán volt valami titokzatos mosoly amit eddig még nem látott.

– Miért nézel így rám?- kérdezte zavartan, de válasz helyett a férfi fölállt és átölelte.

– Mutasd meg nekem te a testi gyönyört- Anna fejében először a menekülni szó jelent meg de amikor a férfi szemébe nézett elgyengült.

A nyakát kezdte csókolni, aztán a száját. Már nem is emlékezett arra, mikor csókolózott utoljára. Éveket kellett visszamennie a keresésben és még akkor sem találta meg a pillanatot, amikor utoljára ilyen jó volt. Szédült, becsukta a szemét és engedte magát zuhanni az érzésekbe, amik elárasztották a testét. A csók nem maradt abba, a férfi óvatosan lefektette az ágyra. Nem merte kinyitni a szemét, mert félt, hogy akkor vége lesz ennek a csodálatos érzésnek. Visszacsókolt és ölelte a férfit, a hajába túrt és a tarkóját simogatta. A gyomrában érezte dobogni a szívét, majd úgy érezte minden porcikájában a szíve dobog, még a kisujjában is, mert bizsergett az egész teste. Ekkor a férfi eltolta magától és komolyan nézett a szemébe. Ő ijedten kapott a férfi után, mert nem akarta, hogy elmúljon ez a csodálatos zsongás. Próbálta újra átölelni, de az nem engedte egy pillanatig még aztán újra kezdődött, mert a férfi újra csókolta és a világ megszűnt létezni számukra. A ruháik szinte észrevétlenül tűntek el róluk. A férfi minden kiszabadított kis testrészt ezernyi csókkal köszöntött Anna minden idegvégződése élvezte az érintést, a simogatást.

Amikor végre egyesültek mindketten hatalmas sóhajjal vették tudomásul a másik teste adta gyönyört. Anna már nem létezett és a férfi sem. Ők egyek voltak és egyfelé rohantak a gyönyör felé ami jött közelített és mindketten meg szerettek volna állni ott de nem tudtak és a gyönyör hullámokban tört rájuk és elárasztotta őket majd magával sodorta mindkettőt.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Anna békés mosollyal feküdt a kórházi ágyon. A nővér, amikor meglátta a hófehér arcot tudta, hogy nincs több szenvedés. Kiment szólni az orvosnak. Nem sietett, hisz itt már nem kell tennie semmit csak megállapítani a halál beálltát.

Az orvos még órák múlva is maga előtt látta a nő boldognak látszó arcát. nem értette. Annyi halált látott már és annyi szenvedést, de ez a nő olyan boldognak látszott, ami neki érthetetlen volt.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A férfi az szeretkezés után még megcsókolta Annát gyengéden. Ez már búcsúcsók volt. Fölállt és kiment a szobából. Kilépett a térre ahol sütött a nap és elindult a terasz felé ahol együtt ültek és az emlékek szépsége még szebbé tette a pillanatot. Ezt is a nő mutatta meg neki. Amikor a virágbolt kirakatára nézett a mű pipacsok láttán is a nő jutott eszébe és ez is jó érzés volt. Bement, megvette az egész művirág csokrot és visszaindult a szállodába a nőhöz.

Anna könnyűnek érezte magát és boldognak. Elpirult mikor arra gondolt mit csináltak, boldogan simította végig a lepedőt maga mellett, hogy a férfi illatát érezze, de nem érzett semmit…megrémült a férfi hiányának érzésétől, de ebben a pillanatban nyílt az ajtó és a férfi egy művirág csokorral a kezében belépett. A szemébe nézve már nem félt. A mélység ott volt és ő boldog volt, hogy belesüllyedhetett. A férfi átölelte és a nyakát csókolva suttogott… nem is a szájával, mert Anna a gondolataiban érezte a férfi gondolatait. – Soha többé nem akarlak elengedni, veled akarok lenni örökké.

Vélemény, hozzászólás?